EGYetlen vagy legalább EGY? Nem mindEGY.
Amikor arra eszmélsz, hogy már csak EGYETLEN TÁMASZod van (barát/-nő, férj, feleség, szülő, gyerek, terapeuta, lelki vezető stb.), akitől együttérzésre számíthatsz, vagy mindig meg tudja mondani, mit hogyan csinálj, de a kedvéért mindenki mást – akivel szívesen beszélgetnél vagy akire kíváncsi vagy – lepattintottál az életedből, akkor eljött az ideje, hogy más támasz vagy módszer után nézz. Kell lennie legalább egy HITELES FELNŐTTnek (barát/-nő, férj, feleség, szülő, gyerek, terapeuta, lelki vezető stb.) az életedben, akivel őszinteségi szerződést kötsz. Ha van ilyen HITELES FELNŐTT az életedben, akkor rajta kívül is mindig lesz legalább egy egészséges kapcsolatod.
Neked könnyű! Jó gyerekkorod volt.
Amíg a hozott minták jól működnek jó vagy kevésbé harmonikus gyerekkor után, és tudunk haladni az életünkben, addig általában nincs komolyabb problémánk sem. A hibás minták viszont a kor előrehaladtával mindig felszínre kerülnek baráti, párkapcsolati, szülői, munkahelyi szerepeinkben. Ezért ér el legkésőbb 35-50 év között szinte mindenkit az életközépi válság, mert elakadást és zavart okoznak a már nem működő stratégiák, tehát változtatni kell. Az csak az első lépés, hogy elfogadjuk, a problémák gyökereit a gyerekkorban (vagy még korábban) kell keresnünk, még akkor is, ha a nevelésünk útja jószándékkal volt kikövezve. Nem csak a már első hallásra is elborzasztó traumák feltárása és feldolgozása okozhat nehézséget. A leválás a hibás szülői mintákról azoknak sem feltétlenül könnyű feladat, akik szép, de legalábbis traumák tekintetében eseménytelen gyerekkorra emlékeznek, mert ők a “hálátlan gyerek” bűntudatával viaskodhatnak hosszabb ideig. Ez a folyamat nem arról szól, ki szenvedett jobban és többet, sőt, az még a megoldáshoz vezető út hosszát és göröngyeit sem feltétlenül határozza meg. Akkor lehet teljes a feldolgozás és a megoldás, ha a (neked) megfelelő távolság a családod tagjaitól már benned nem okoz feszültséget. Amíg zavar téged, mit gondolnak és mondanak rólad, hogyan viselkednek veled azok, akiktől te távolodsz vagy megóvod a határaidat, van min dolgozni. Sziszifuszinak tűnő munka, de megéri.
Kapuzárási pánik, életközépi válság vagy klimaxos hiszti? Nem mindegy?
Változás mindig van. Akár tetszik, akár nem. Amint a felnőttkor közepén először akadsz el komolyabban, és a problémáidat végre a gyakorlatban is elkezded megoldani, tapasztalhatod, hogy a környezetedből néhányan nincsenek feldobva az őket is érintő megváltozott „játékszabályoktól”. Minél kényelmetlenebbé válik az ő életük a te változásod miatt, annál kreatívabban próbálnak meg téged visszatéríteni a helyes járt útra. Rengeteg energiát képesek mozgósítani, hogy megmutassák, kit-mit veszíthetsz, ha kicsit vagy nagyon eltávolodsz tőlük. Gyakran több energiát, amit akár az önállóságuk vagy a saját életük javára is fordíthatnának. A fenti jelenséget tapasztalva megtörténhet, hogy elérkezel egy fordulóponthoz, ahol elgondolkodsz… Inkább felhagysz ezzel az egész önismereti baromsággal, máshogy csinálással, és megvárod, amíg magától változik vissza meg a helyzet vagy lecseng a pánik, a válság, a hiszti. Ha felhagysz vele, biztos, hogy előbb vagy utóbb a helyzeted változni fog, a problémád viszont csak helyet változtat. A megoldatlan probléma éhes, alkalmazkodó és parányi lámpaláza sincsen. Minél nagyobb, annál könnyedébben és nagyobb területre fészkeli be magát. Ott pedig addig csinálja a felhajtást, amíg meg nem kapja a neki járó figyelmet és az őt megillető megoldást.