Amíg a hozott minták jól működnek jó vagy kevésbé harmonikus gyerekkor után, és tudunk haladni az életünkben, addig általában nincs komolyabb problémánk sem.
A hibás minták viszont a kor előrehaladtával mindig felszínre kerülnek baráti, párkapcsolati, szülői, munkahelyi szerepeinkben.
Ezért ér el legkésőbb 35-50 év között szinte mindenkit az életközépi válság, mert elakadást és zavart okoznak a már nem működő stratégiák, tehát változtatni kell.
Az csak az első lépés, hogy elfogadjuk, a problémák gyökereit a gyerekkorban (vagy még korábban) kell keresnünk, még akkor is, ha a nevelésünk útja jószándékkal volt kikövezve.
Nem csak a már első hallásra is elborzasztó traumák feltárása és feldolgozása okozhat nehézséget. A leválás a hibás szülői mintákról azoknak sem feltétlenül könnyű feladat, akik szép, de legalábbis traumák tekintetében eseménytelen gyerekkorra emlékeznek, mert ők a “hálátlan gyerek” bűntudatával viaskodhatnak hosszabb ideig.
Ez a folyamat nem arról szól, ki szenvedett jobban és többet, sőt, az még a megoldáshoz vezető út hosszát és göröngyeit sem feltétlenül határozza meg.
Akkor lehet teljes a feldolgozás és a megoldás, ha a (neked) megfelelő távolság a családod tagjaitól már benned nem okoz feszültséget. Amíg zavar téged, mit gondolnak és mondanak rólad, hogyan viselkednek veled azok, akiktől te távolodsz vagy megóvod a határaidat, van min dolgozni. Sziszifuszinak tűnő munka, de megéri.
